Az ünnepek sem teltek el munka nélkül, hiszen a pályázatnak haladnia kell, hogy az előre eltervezett ütemet tudjuk tartani, és ősz közepére egy átfogó tanulmányt tudjunk készíteni a határon innen és túlélő fiatalokról. Egy kis karácsonyi bejgli evés után a két ünnep közötti és utáni időszak kemény munkával telt. A partnereinkkel folyamatos kapcsolatban álltunk online és telefonon, hogy január végére végleges kérdőívet tudjunk összerakni a kutatást végző szakemberek, melyet már a lekérdezésre kerülők számára is el lehet küldeni. Nagyon fontos kritérium volt az anyag összeállításánál, hogy átfogó, minden területre kitérő kérdéssort tudjunk összeállítani, de mégse legyen olyan hosszú, hogy elijessze az általunk megkérdezni szakembereket. Ezért többször is leültünk, végig csináltuk a tervezeteket, lemértük mennyi idő kitölteni, és közösen átbeszéltük a partnereinkkel, hogy ki melyik kérdéshez ragaszkodik, mi az, amit beletennének még, és mik azok, amiket elengedhetünk. Ennek a hosszú, és valljuk meg fárasztó munkának úgy látszik lassan meg lesz az eredménye. Reméljük legközelebb azzal fogunk jelentkezni, hogy már készen vagyunk az űrlappal.