EFOP-5.2.2.-17-2017-00088 azonosítószámú „Transznacionális együttműködés Békés
megyében megnevezésű projekt” megvalósítását is érinti a fiatalok idegennyelv ismerete. Az
Eurostat 2016-os adatai szomorú képet festenek.
Az Európa Tanács 2001-ben nyilvánította szeptember 26-át a nyelvek európai napjának,
amelyet azért hoztak létre, hogy a nyelvtanulás fontosságát hangsúlyozzák a kontinens
országaiban. Az Eurostat ezért most közzé is tette a legfrissebb, 2016-os adatokat arról, hogy
az uniós, illetve néhány EU-n kívüli európai országban mennyien beszélnek egy, két, három
vagy több, illetve semennyi idegen nyelvet.
A lista szerint az Európai Unión belül csak két országban beszélnek kevésbé idegen
nyelveken, mint nálunk: az utolsó helyen álló Egyesült Királyságban az angolszász
szokásokhoz híven alig beszélnek más nyelveken (a dolgozó korú felnőtt lakosság 65,4
százaléka csak angolul tud), Romániában pedig 64,2 százalék beszél kizárólag anyanyelven.
A 25-64 évesek körében Magyarország hátulról a harmadik az EU-n belül: 57,6 százalék csak
magyarul, 28,6 százalék egy idegen nyelven, 11,1 százalék két idegen nyelven beszél, és csak
2,7 százalék ismer három vagy több idegen nyelvet.
Az adatokról részletesebben:
https://qubit.hu/2018/09/27/friss-adatok-a-magyarok-576-szazaleka-egyetlen-idegen-nyelven-
sem-beszel