EFOP-5.2.2.-17-2017-00088 azonosítószámú „Transznacionális együttműködés Békés
megyében megnevezésű projekt” megvalósítását is segítheti, ha tudjuk mi a véleménye a
fiataloknak az érdekvédelemről.
Az alacsony bérek okozzák a legnagyobb gondot a fiatalok számára, s az, hogy az
előrejutásnál a tudás és a szorgalom kevesebbet ér a kapcsolatoknál. Az Y nemzedék
kiszolgáltatottnak érzi magát, a Z generáció pedig a karrierelehetőségek hiányára
panaszkodik. Vajon mit gondolnak a fiatalok az érdekvédelemről, a szakszervezetekről?
2018 nyár elején látott napvilágot a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ) és a Policy
Agenda közös kutatásának eredménye, amely számtalan kérdésre adott választ, azonban általa
még több kérdés fogalmazódott meg. A felmérés egyik legfontosabb konklúziója, hogy a
magasabb bér és a stabil munkahelyek iránti vágy mellett megjelenik egyfajta apátia is a
karrierlehetőségekkel és a kemény munka eredményével kapcsolatban. Az akkor
megkérdezettek nagy része úgy gondolja, hogy a munkahelyi előmenetelben nem a tudás és a
szorgalom számít, hanem a kapcsolati tőke, amely hosszú távon sem a munkavállalók, sem a
munkáltatók szempontjából nem egészséges.
A kutatás eredményeiről bővebben:
https://ujegyenloseg.hu/a-jovo-erdekvedelme-es-a-fiatalok/