Az EFOP-5.2.2. – 17 pályázati konstrukció kereten belül az Egyensúly AE Egyesület megkötötte az együttműködési megállapodásokat a partnerszervezetekkel. A Transznacionális együttműködések Békés megyében pályázat keretein belül négy külföldi partnerszervezettel fogunk a projekt megvalósításán dolgozni, akiket úgy választottunk ki, hogy munkásságuk kiterjedjen az ifjúság területére is.
A Local Democracy Agency Mostar mostari székhelyű non-profit szervezet, amelynek célja az alapvető demokratikus értékek, mint például a jogállamiság, az ifjúság, a helyi fejlesztések, az emberi jogok és a szabadság védelme, a kisebbségi jogok védelme, a demokratizálódási folyamatok támogatása, a társadalmi-gazdasági fejlődés, a multikulturalizmus, valamint az európai integráció.
A „Center for Architecture, Dialogue and Art (ADA) Mostar”, amit a Local Democracy Agency Mostar-on belül alapítottak, olyan független platform, amelyen a polgárok, a közintézmények, az egyesületek és a gazdasági és társadalmi területek képviselői találkozhatnak. Törekvésük, hogy megteremtsék a kapcsolatot az üzlet és a kultúra között annak érdekében, hogy hozzáadott értékeket generáljanak Mostar városának és hosszú távú fejlődésének.