Az EFOP-1.2-1-15-2016-00370 „Védőháló a családok egyensúlyáért” című pályázatunk nyitóeseményét a Csabagyöngye Kulturális Központban rendeztük meg.
A pályázat nyitókonferenciáját 2017. március 1-én tartottuk a Csabagyöngye Kulturális Központ panoráma termében, ahová a Békés megye területén dolgozó szociális szakemberek vártuk. Az eseményen köszöntőt mondott Farkas Péter Család és Ifjúságügyekért felelős Államtitkári Kabinet politikai főtanácsadó és Herczeg Tamás Békéscsaba Megyei Jogú Város Szociális Tanácsnoka. A résztvevők megismerkedhettek részletesen a program szakmai tervével, melyen keresztül bemutatásra került, hogy a milyen széles körben kívánunk az emberekhez eljutni a programjainkon keresztül, amik magukba foglalnak családi napokat – a megye minden járásában legalább egyszer, különböző workshopokat, előadásokat, kiscsoportos és csoportos foglalkozásokat. A terveket Herczegné Számel Annamária, a Békés Megyei Esélyteremtési és Önkéntes Ház Irodavető ismertette. A program folytatásaként a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesülettől Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes és Munkatársai a résztvevők számára az MFM-Projekt Ciklus show bemutatót tartottak, majd röviden ismertették a CSÉN (Családi Életre Nevelés) módszerét.